Mint azt már egy alábbi bejegyzésben írtam, meghívtak a Szegedi Füvészkertbe a 2011. július 30-31-én, immáron 4. alkalommal megrendezésre került Lótusz Napokra.

A Szegedi Füvészkert tavába 1932-ben kerültek az indiai lótuszok (Nelumbo nucifera): a Návay-kastély (azóta már nem létező) tavából hozott példányokat Győrffy István. A 70-es évekig az állomány szépen gyarapodott, de ekkor - főként a pézsmapockok kártétele és a megvastagott tófenéki iszapréteg miatt - úgy tűnt kipusztultak a lótuszok a tóból. Később, 1980-ban a tavat lecsapolták, kikotorták és ezután ismét hajtani és virágozni kezdett itt az indiai lótusz. Azóta itt található Közép-Európa legnagyobb szabadtéri állománya.

A Füvészkert a lótusz július végi - augusztus eleji virágzásának örömére idén a IV. Lótusz Ünnepet rendezte meg.

Az Ünnepen a miniatűr kertjeimnek ismét nagy sikere volt. Főként a Teljesült Kívánságok Temploma elnevezésű  kiskertnek, ami egy kis miniatűr sztupa, és a tibeti imazászlók mintájára "kívánság zászlókat" lehetett rátenni. A rendezvény alatt 121 kívánság került rá. Jövőre remélem mindenki elmeséli, hogy mikor és hogyan teljesült a kívánsága! :)

De lássuk a képeket:

Az indiai lótusz - a bimbótól a termésig:

Lótusz Napok - Jóba Katalin

Indiai "Lótusz" oltár a tóban:

Lótusz Napok - Jóba Katalin

Indiai táncbemutatók:

Lótusz Napok - Jóba Katalin

Reggeli készülődés:

Lótusz Napok - Jóba Katalin

Látogatók a Miniatűr kert standomnál:

Jóba Katalin - Lótusz Napok

A "Teljesült Kívánságok Temploma" - itt még üresen:

Jóba Katalin miniatűr kert

Később egyre több kívánság került rá:

Jóba Katalin miniatűr kert

Tele kívánságokkal - teljesüljön mind!:)

Jóba Katalin miniatűr kert

Találkozzunk jövőre, az V. Lótusz Napokon! :)